Kívül modern, belül antik: Lehet a házadon napelem, akkor is, ha szereted a régiségeket

Manapság szerencsére már nincsenek olyan merev szabályok, mint régen. Mind az életvitelben, mind a divatban, de még a lakberendezésben is eltűntek a korlátok, már bármit össze lehet párosítani bármivel.

Régebben az építészeknek és a lakberendezőknek tartaniuk kellett magukat egy adott stílushoz. A megrendelő elmondta az elképzeléseit a házával kapcsolatban, például hogy klasszicista, vagy éppen szecessziós hangulatú otthonra vágyik, a szakemberek pedig megakották mindezt. Persze a tulajdonos sem választhatott akármit, mert minden kornak megvolt az akkor éppen jellemző stílusa, amitől a jó nevű és híres építészek nem feltétlen szerettek eltérni. Arról nem is beszélve, hogy a város is beleszólhatott abba, hogy hogy nézzen ki az ember háza: Illenie kellett a város képébe, nem szabadott, hogy túlságosan is elüssön attól.

A korábbi évtizedekben és évszázadokban szintén fontosnak tartották azt, hogy a ház külseje legyen összhangban a belsejével. Össze kellett hangolni a stílusokat, hogy a külső és a belső enteriőr között ne legyenek túl nagy eltérések. Noha manapság a legtöbb ember még mindig ennek a híve, azért lehet látni sok olyan házat, ami kívülről teljesen mást mutat, mint belülről. Vegyük például a szüleim családi házát. Anyu és apu világ életükben rajongtak az antik dolgokért, magát a házat is ebben a stílusban rendezték be. Egész gyerekkoromban úgy éreztem magam, mintha egy múzeumban laknék. Ez néha jó volt, mert mégiscsak menő dolognak tartottam azt, hogy ilyen különleges a házunk, viszont sokszor zsörtölődtem miatta, hogy mindenre vigyáznom kell, mert régi és értékes. Szerencsére velem azért kötöttek némi kompromisszumot, mivel a saját szobámat úgy rendeztem be, ahogy csak szerettem volna. Erős volt a kontraszt az egész ház és az én letisztult, modern szobám között, de sebaj. Valahogy nekem is jól kellett éreznem magam. Persze amikor elköltöztem az első lakásomba, mindenből vadonat újat szereztem be és a hipermodern elvet követtem. Egy kívülálló talán el sem hinné, hogy milyen boldogságot tud az jelenteni, hogy egy „újbútor” illatú kanapé van a nappaliban és a kádnak nincs lába. Leírhatatlan!

Az évek során anyuék háza belül szinte egy fikarcnyit sem változott, az én nagy bánatomra. Persze néha hazaállítottak egy-egy újabb csecsebecsével, de a falak színe, a padló, a szőnyegek és úgy alapvetően ez a múzeumos beütés mindig megmaradt. Kívülről azonban átesett a ház néhány alakításon. Ki lettek cserélve a régi, fa nyílászárók modern, jól szigetelő műanyagokra. A ház újra lett tatarozva, mert a napsütés következtében szinte teljesen kifakult a festék. Ezen kívül pedig a tető cserepeit is egy az egyben ki kellett cserélni, mert ócskák voltak és a viharok sem tettek túl jót nekik. Ezeknek az apró változtatásoknak köszönhetően a ház egész modern benyomást keltett, pedig a belső dizájnja mindennek mondható, csak mainak és divatosnak nem. Ez aztán a megtévesztő, nem igaz?

Ha mindez még nem lenne eléggé szokatlan, nemrégiben anyuék új felújításba vágták a fejszéjüket. Nem, sajnos még mindig nem belülről. Kitalálták, hogy milyen jó lenne ha lenne néhány napelem a tetőn. Bizony, a szüleim aztán haladnak a korral, ha a technikai újításokat vesszük és úgy döntöttek, hogy szeretnének beállni azon emberek sorába, akik a tiszta energia hívei. Nem teketóriáztak sokat, némi utánajárást követően találtak is egy céget, akire rábízták a napelemes rendszer telepítését, és rövidesen már napelem tulajdonosnak mondhatták magukat. Ezzel az újítással (amit egyébként nagyon támogatok, mert fontosnak tartom a környezetvédelmet) végképp feltették a pontot az i-re, mert a napelemekkel felszerelt, új nyílászárókkal ellátott, viszonylag frissen tatarozott ház igazán modern benyomást kelt. Ha valaki elsétál előtte, valószínűleg azt feltételezi, hogy beül is újak a bútorok, hatalmas tévé áll a nappali közepén és olyan divatos minden, hogy egy lakberendezési újságban is be lehetne mutatni. Hát… meglepődnének.

Úgy érzem, hogy anyuék sosem fognak lemondani az antik tárgyakról. Tényleg nem tudom megérteni a rajongásukat, hiszen én is tizennyolc évet leéltem abban a házban, de nem ragadt át rám ennek a szeretete. Tudtam, hogy mindig tisztaság van, mert anyu remek háziasszony, de akárhányszor ránéztem, vagy ráültem azokra a bútorokra, egyből eszembe jutott, hogy vajon hányan ülhettek rajta és milyen baktériumok jártak már rajta. Én személy szerint jobban szeretem ha valamit én veszek meg újonnan, pontosan tudom, hogy ki és mi járt rajta, és csak az én bacilusaim vannak rajta. Mindenkinek megvannak a rigolyái, nekem a új dolgok és a tisztaság.

Annak viszont tényleg szívből örülök, hogy anyuék napelemeket tetettek a házra. Büszke vagyok arra, hogy ilyen modern beállítottságú (sosem hittem, hogy valaha ezt mondom majd) szüleim vannak, akik haladnak a korral és nem félnek hatvan felett sem belevágni ilyesmibe. Annyira megszerették a saját napelemes rendszerüket, hogy megígérték nekem, hogyha egyszer lesz családi házam, akkor megajándékoznak engem is napelemekkel. Hát nem csodás? A napelemeknek sokkalta több hasznát fogom venni, mint mondjuk egy rokokó kanapénak. Bár… őket ismerve, lehet, hogy egy ős régi kanapé és néhány giccses szobrocska is járna a napelem mellé. Sebaj, a szüleim már csak ilyenek, szeretem őket a furcsa ízlésükkel együtt.