Bevállalnál egy hatvan éves, igazi old school motoros kabátot?

Nagy rajongója vagyok a 21. századi kultúrának, ezért igyekszem is amennyire lehet begyűjteni olyan ereklyéket, amelyek ehhez a korhoz kapcsolódóan elérhetőek. Fiatalabb koromban ez kimerült még annyiban, hogy megvettem a kedvenc akkori lemezeimet és filmjeimet, majd ezekhez a megfelelő lejátszót, egyre jobb minőségben, azonban mostanra egy kicsit többre vagyok már. Egyik kedvenc újításom például a ruházati eszközök és cikkek megvásárlása, ami szerintem nagyon jól lefesti egy adott kor hangulatát, ráadásul ha te magad megjelensz egy ilyenben valahol az emberek között, kérdés nélkül ki fogsz tűnni a tömegből, méghozzá pozitív értelemben, ha engem kérdezel. Emellett pedig hatalmas feeling ilyen megjelenésben odamenni mások közé, legalábbis nekem ez a meglátásom.

Lehet, hogy egyébként ez a különcködési hajlamom a szakmámból is fakad, illetve valószínűleg éppen fordítva, tekintve, hogy énekes-színészként fontos, hogy az emberben meglegyenek az ilyesfajta kicsapongó megnyilvánulások, azok nélkül ugyanis sokat veszítesz az egyediségedből, már ha benned van egyáltalán. Nekem szerencsére ezek a dolgok már régóta adva voltak, így aztán nem is volt olyan különösebben nagy meglepetés önmagam és mások számára sem, amikor elkezdtem az öltözködésemet ebbe az irányba terelni. Az egyik legjobb dolog, amit az ember ilyenkor tehet, hogyha különböző régi ruhákkal foglalkozó szaküzletekben köt némi ismeretséget az eladókkal, így sokkal könnyebben értesülhet róla ha valami olyan érkezik, ami őt is érdekelheti. Szerencsére Budapesten mára igen szép kultúrája lett ennek az egész öltözködési stílusnak, ami szerintem fantasztikus! Én azt vallom, hogy mindenkinek engednünk kell, hogy az öltözködésével kifejezhesse önmagát, a személyiségét, azt a valakit, aki ott bent lapul, de igazán csak keveseknek adatik meg, hogy megismerjék. Őszintén úgy gondolom, hogy az emberekben mindig ott van ez a fajta különleges belső csak sokszor túlzottan is introvertáltak ahhoz, hogy mindezt kifejezzék, kimutassák. Illetve nem is mindig adott a szituáció mindehhez. Én mivel egy jóval kisebb városból jövök, ahol nem annyira jellemző a társadalomra ez a fajta szabad elvű gondolkodás sokszor szintén megkaptam, hogy hülye vagy és hasonlók. Pedig szerintem a legtöbb esetben tényleg mi magunk tesszük furává azokat az embereket, akik végül azzá lesznek. Sajnos manapság különösen nagy a társadalmi nyomás, hogy egy adott rétegbe tartozva legyél „normális ember”. Olvastam sok értekezést arról, hogy ennek mi lehet az oka és persze én is gondolkoztam, járattam az agyamat, hogy kitaláljam, miért van az, hogy már az én korosztályomból is kiveszett a lázadó attitűd? Merthogy tényleg ez a helyzet, a fiatalokat már egyáltalán nem érdekli, hogy ellentmondjanak a rájuk erőltetett normáknak, vagy hogy valamilyen módon kialakítsanak egy sajátos szubkultúrát, mindenki megelégszik azzal, amit a média elé rak és ez tökéletes is. Nem mondom egyébként, hogy ez feltétlenül rossz, csak fura, mivel nekem még úgy éreztem annak idején, hogy kellett és jól is esett, hogy lázadhattam, kimutathattam, hogy mit gondolok. Persze, ez egy tinédzserkori állapot, amit aztán az ember kinő és másfajta módokon éli ki azokat az energiákat, amik így már nem távozhatnak. Nekem ilyen lett például az előadás. Amikor mondjuk megcsinálsz egy egy-másfél órás koncertet joggal érezheted úgy, hogy valami olyat tettél, ami azért nem teljesen a normáknak megfelelő és mégis rohadt jól érezted magad közben! Csakhogy a többségnek sem most, sem később nem voltak ilyen jelenségek az életükben. Persze, ahogy mondani szokták nyugtával dicsérd a napot, szóval nem mondom, hogy soha nem változhat meg mindez, illetve azt sem, hogy feltétlenül meg kell ennek valaha is történnie, csak nekem fura, mert elképzelésem sincs miként vészeltem volna át néhány évet az életemből, ha nem tudok az akkori énemnek megfelelő módon kissé primitív, de mindenképpen hatásos módon lázongani.

Szóval azt hiszem, hogy a régi ruhákért való rajongásom is valahogy ebből az aspektusból hozható elő, ami aztán az évek során mindig változik, továbbalakul, ráadásul azt azért nem mondanám, hogy kizárólag ezeket a darabokat hordom, csak tartok ilyet is bőven otthon minden esetre. Ráadásul ha mondjuk írok egy dalt és arra gondolok, hogy milyen jól passzol egy adott stílushoz nagyon jó kapaszkodó ha el tudom képzelni mindezt magamban úgy, hogy én is éppen ezt a karaktert személyesítem meg. Mondhatjuk tehát, hogy ezek a cuccok számomra bizonyos szempontból munkaeszközök is, amikre nagyon nagy szükségem van ha éppen elakadtam volna a kreatív folyamatok terén. Valahol ugyanis ez az egész popszakma nem több mint színház, elvégre senki sem járkál a való életben motoros kabátban, öltönyben és cilinderben egyszerre, a színpadon mégis megtörténik mindez, sőt, kifejezetten szeretik az emberek az ilyesfajta szélsőségeket.

Azt hiszem, hogy akik eljönnek egy-egy koncertünkre vagy éppen előadásunkra, azok mind azt szeretnék, hogy olyanban legyen részük, amit ők is szívül szerint megtennének, de a társadalmi normák már nem engedik. A színpadi figurák, akik mi vagyunk egyfajta leképződései vagyunk az emberek vágyainak, annak amik az ő fejükben is ott motoszkálnak csak nem engedik őket felszínre törni. Ehhez pedig mindenképpen kellenek az olyanok, akik be merik vállalni, hogy elmennek valami régiség kiállításra és megvesznek valami ősrégi motoros kabátot, hogy aztán azzal mehessenek ki legközelebb. A színház ebből a szempontból még érdekesebb, ha tehetem néha elszoktam menni a kellékesekkel, amikor megvan az ötlet, elképzelés, hogy mi legyen egy adott darab díszlete de még meg kell azt találni. Lenyűgöz az az érzés, amikor csak kutakodok a rengeteg régi cucc között és elképzelem, hogy milyen képeket lehetne ebből kihozni, helyzeteket és életjeleneteket. Szóval emiatt nagyon szívesen járok én is régiségboltokba, ahol aztán általában magamnak is veszek azért valamit otthonra ha tehetem.  Ennek a legtöbbször nyilván csak a pénz szabhat gátat, illetve az, hogy mi az ami még belefér a hely hangulatába. Ráadásul a barátnőmnek is nyilván vannak saját elképzelései arról, hogy mit is szeretne az otthonában tudni, így hát jómagam többszörösen is megkötött kézzel kell járjak ha éppen ilyen helyeken járok. Meg ugye a spórolás sem utolsó szempont, sosem lehet tudni, hogy mikor jön majd valahol szembe egy olyan dolog, aminek tényleg van értelme és akkor meg szomorúan kell majd elballagnod, hogy bizony erre már ellőtted minden töltényedet, előre…

Szóval azt mondom, hogy ne féljünk néha fura, régi dolgokat venni és magunkra aggatni ha éppen arról van szó. Szerencsére azt már jól tudjuk hivatalos forrásokból, hogy a divat mindig ismétli önmagát, szóval csak bátran tárazzunk be, aztán majd eljön az ideje annak is, amikor végre az általunk előzetesen megvett termékből újra trendi lesz.